Zselicvölgy

Zselicvölgy

Tíz tuti program a Zselicben, a Dunántúl ékszerdobozában

2016. július 20. - Zselicvölgy

Több száz négyzetkilométernyi erdő, eldugott falvak, harapnivalóan friss levegő, nyugalom és vendégszeretet. A Zselicben járunk, az ország kevéssé reflektorfényben lévő, ám mindenképpen nagyobb figyelemre érdemes turisztikai térségében, ahol tíz szuper programot szedtünk össze a Zselicvölgy környékén.

1. Szennai skanzen

Szennában található hazánk első Europa Nostra-díjas falumúzeuma, amelynek különlegessége, hogy a jellegzetes belső-somogyi és zselici házakat egy élő falu közepébe telepítették. A skanzen helyét az 1785-ben épült református templom jelölte ki, amely népi barokk stílusával és gyönyörű fakazettás mennyezetével Somogy egyik legértékesebb műemlékének számít. A templom körül álló talpas favázas lakóházak és a hozzájuk tartozó gazdasági épületek a 19. századi somogyi parasztéletet mutatják be.

szg_8934.JPG

2. Zselici csillagpark

A domborzati viszonyoknak és annak köszönhetően, hogy ez az ország egyik legritkábban lakott része, a fényszennyezés rendkívül alacsony, így a csillagok ezen a környéken ragyognak a legfényesebben, a Tejút innen látható a legtisztábban.

szg_8257.jpg

A térség 2009-ben megkapta a Nemzetközi Csillagoségbolt-park címet. Erre alapozva tavaly megnyílt a Zselici Csillagpark, amelyhez csillagvizsgáló és 25 méter magas kilátó, valamint számos információs pont tartozik. 

3. Bőszénfai szarvasfarm

A zselici dombok megbúvó falu, Bőszénfa ad otthont a Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpontjának, a több mint 2 évtizedes múltra visszatekintő szarvaságazatnak. Az egykor kutatási programként indult zárttéri vadtenyészet mára már Közép-Európa egyik legjelentősebb állományává nőtte ki magát. Az 1300 hektáron elhelyezkedő birtok több mint 1500 gímszarvasnak, 300 vaddisznónak, 200 dámvadnak, 150 muflonnak és mintegy 50 őznek nyújt élőhelyet. A gazdaságban a nagyvadak mellett háziállatok – magyar szürke marha, rackajuh, ló, szamár, kecske és vizibivaly - tenyésztésével is foglalkoznak.

4. Katica tanya

Itt a felnőttek is gyerekek lehetnek egy napra. A Katica Tanya Élményközpont több tucat kül- és beltéri játszó alkalmatosságot, állatsimogatót, mintegy 200 háziállatot és több egyedülálló attrakciót foglal magába. Ezek közül a legkedveltebbek: száraz beltéri fedett csúszdapark szabadeséses és családi csúszdákkal, játszóbirodalom, falabirintus, a Dunántúl leghosszabb drótkötél lecsúszója, pedálos gokartpályák. Legutóbb  megépült itt Közép-Európa leggyorsabb szárazcsúszda-parkja, egy Magyarországon egyedülálló, 300 négyzetméteres vizes játszótér, és elkészült a telibe-találda, ahol szivacslabdákat kilövő ágyúkkal lehet játszani. 

szg_4259.jpg

5. Petesmalmi vidrapark

A Mike közelében található Vidraparkban közelről tanulmányozhatjuk a vidrát, ezt a védett, rejtett életmódot folytató állatot. Megismerkedhetünk életmódjával, viselkedésével.

6. Deseda tó

Kaposvártól északra található Magyarország leghosszabb mesterséges tava. A Deseda, valamint erdővel, mezővel tarkított környezete a kirándulóknak és a vízi sportok szerelmeseinek egyaránt kellemes időtöltést nyújt. Kiváló horgászhely, jövőre itt rendezik a pontyfogó-világbajnokságot. 

7. Termálfürdők

Kis túlzással, ahol Somogyban kutat fúrnak, ott gyógyító termálvíz tör fel a mélyből. A környék elkényezteti a termálturizmus kedvelőit. Autóval kényelmes távolságban van Kaposvár, Szigetvár, Igal. A merészebbek Marcaliba, Csokonyavisontára is elutazhatnak egy jó fürdésért. 

8. Kerékpárral a Zselicben

Kerékpárútban szegényes a Zselic, ám a falvak között kanyargó utak viszonylag kisebb forgalommal bírnak, így kerékpárral is bátran neki lehet vágni egy kisebb-nagyobb túrának. Kisebb túraajánlatunk Hajmásról Bőszénfára vezet, ahol a kerékpárt letéve meg lehet tekinteni a szarvasfarmot.

szg_2300.JPG

9. Somogyi gasztronómia

Nagyon fontos, hiszen egy jó program után ki ne kóstolna bele egy-egy finom ételbe. A térség vadban igen gazdag és minőségi állattenyésztés is folyik itt, így jó ételekért nem kell a szomszédba menni. Tócsni, langalló, pirosra sütött kacsacomb, lecsós burgonya, marharagu leves mind-mind olyan finomság, amiért érdemes egy kis gasztrotúrát tenni.

szg_8715.jpg

10. Zselicvölgy Szabadidőfarm

Farmunk Kaposvártól 20 kilométerre, Hajmáson található. A város zajától távol, mégis a látnivalóktól és a színes programoktól alig karnyújtásnyira, a Zselic dombjai közt megbúvó farm háromcsillagos szolgáltatásokkal várja a pihenni és feltöltődni vágyókat.80 hektáros szabadidőfarm területén 2014-ben nyolc darab, összesen 32 szobás tájjellegű ház, 150 fős látványpince, valamint 120 férőhelyes étterem épült. Vadásztermével, hangulatos a’la carte éttermével, modern teniszcsarnokával, színes szabadidős és fakultatív programjaival a térség egyik legszebb turisztikai paradicsoma.

Ételkínálata a tradicionális hazai ízekre, a környékbeli vadakra, de leginkább a dombjain nevelkedő szürkemarhákra épül. A zöldséget és a gyümölcsöt a saját kertjeikben termesztik. Lekvárt, mézet és más finomságokat a környékbeli termelőktől szerzik be. Borai a régió borvidékeiről - Balatonboglárról, Villányból és Szekszárdról kerülnek ki.

szg_3704.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://zselicvolgy.blog.hu/api/trackback/id/tr818902406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása